Az aradi vár a Maros déli partján épült fel 1763-1783 között, Mária Terézia uralkodása idején. A sáncárokkal övezett, szabályos hatszög alakú vár többszintes, téglából és tömörített földből épített kazamatákból áll. Belső részein kaszárnyák találhatóak, de felépítettek itt egy barokk stílusú templomot és egy Ferenc-rendi kolostort is, kórháznak. A hatalmas létesítmény 3600 katonát és közel 300 ágyút tudott befogadni.
Az 1848-49-es szabadságharc idején az aradi vár sokáig osztrák kézen volt, és csak 1849 júniusában engedték át a magyar honvéd csapatoknak. Augusztusban a magyar kormány áthelyezte székhelyét a városba, majd Kossuth itt adta át a hatalmat Görgeynek.
1849 után Haynau rendezte be a városban főhadiszállását, és innen irányította bosszúhadjáratát a forradalom vezetőivel szemben.
A szabadságharc tábornokait a várban, illetve a vár közelében végezték ki, a későbbiekben pedig a forradalom számos egyéb vezetője raboskodott az aradi vár börtönében.
1918 után a vár román katonai objektum lett, 1944 és 1958 között pedig a bevonuló szovjet csapatok birtokolták. Ezután újra a román hadsereg kezébe került, napjainkban is katonai objektum.
A műemléknek nyilvánított barokk templom teteje közben beomlott, az épületet az egykori ferences kolostorral együtt az összeomlás veszélye fenyegeti.

Az aradi vértanúk emlékoszlopa a vártól kb. 500 méterre, a főúton jobbra kanyarodva, a Váralja negyedben található, egy focipálya mellett.
Az emlékművet 1881. október 6-án avatták fel, a magyar forradalom és szabadságharc 1849-ben, Aradon kivégzett tizenhárom tábornokának emlékére. Az emlékmű egyik oldalán a kivégzés dátuma, a másik három oldalon a tábornokok neve szerepel, a kivégzés sorrendjében. Az építmény talapzatába, 1974. október 6-án, külön kis ládákban helyezték el tizenegy vértanú földi maradványait: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagy-Sándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly tábornokokét. Kiss Ernő maradványai Eleméren (ma Jugoszlávia), míg Desewffy Arisztidé Margonyán (ma Szlovákia) nyugszanak.
Az emlékműnél minden év október 6-án nagyszabású megemlékezéseket tartanak.